Tegyük fel, hogy minden panaszkodás előtt elmondjuk ezt a kijelentést: “Isten szeret engem. Sosem hagyott cserben, és soha nem is fog. Bármi történik is ebben az életben, az jelentéktelen ahhoz a mennyei örömhöz képest, ami ránk vár.”
Vajon megállítana bennünket ez a mondat a panaszkodásban?
Isten mindent megadott az izráelitáknak a pusztában, amire szükségük volt, és megígérte nekik mindazt, amire vágytak az Ígéret Földjén. De bármennyire is bebizonyíotta nekik hűségét, ők mégsem bíztak benne.
Elképeszt, hogy az izráeliták mennyire makacsul panaszkodtak és hitetlenkedtek (Zsidók 3:16–19).
De néha magamra ismerek bennük.
Ahelyett, hogy bíznék Istenben, hogy minden javamat szolgálja (Róma 8:28), hagyom, hogy a nehézségek aláássák az örömömet. Akárcsak az izráeliták, olykor én is magától értetődőnek veszem Isten jóságát, irgalmát, szeretetét és gondoskodását.
Isten nem ígért az izráelitáknak könnyű utat, és nekünk sem ígér ilyet. De megígérte, hogy megad mindent, amire ebben az életben szükségünk van, és mindent, amire a következőben vágyunk.
Adja az Úr, hogy ne panaszkodjunk többé, hanem inkább örvendezzünk (Filippi 2:14).
---------------
Az Ószövetségben található események figyelmeztetésül és tanulságul szolgálnak, hogy elkerüljük ugyanazokat a bűnöket (1Kor 10:6–13).
Ez az áhítat is arra bátorít, hogy ne panaszkodjunk:
Panaszkodjunk vagy menjünk tovább Isten útján?
-------------
Eredeti: Whining is a Sign of Unbelief
Fordította: Márton Marika
Ha tetszett ez az áhítat, iratkozz fel ingyenes hírlevelünkre a blog jobb oldalán, és hetente kétszer megkapod friss egyperces áhítatainkat.