Apám már több éve halott volt, amikor hírt kaptam arról, hogy az egyik barátja a kórházban fekszik és haldoklik.
Bár nem ismertem jól az embert, mégis úgy éreztem, Isten arra indít, hogy meglátogassam és megosszam vele az evangéliumot.
Így hát elmentem hozzá.
Örült, hogy lát, és még képes volt normális beszélgetést folytatni. Nem is tűnt sértődöttnek, amikor a mindennapi beszélgetési témából áttértem Krisztus megosztására.
Amikor befejeztem, elmosolyodott, és azt mondta: “Ha hinnék egy istenben, az egy egyetemes isten lenne, aki mindenkit megment.”
Ha saját magunk találnánk ki egy istent, azt hiszem, legtöbben olyannak terveznénk, aki mindenkit megment… nos, talán nem éppen mindenkit. Valószínűleg a mi istenünk elküldené Hitlert és a sorozatgyilkosokat a pokolba. Még nekünk is vannak bizonyos mércéink, amikor saját isteneket gyártunk.
Sokan megalkotják a “tökéletes” istenüket, és emberi mércék alapján határozzák meg az életet, de egy nap mindannyian találkozni fogunk az igaz Istennel. Ekkor az Ő tökéletes mércéje alapján leszünk megítélve, és csak azok menekülnek meg, akik elfogadták az üdvösséget amit Ő kínált (2Sámuel 22:31; Zsoltárok 18:31; János 3:16; Apostolok cselekedetei 4:12).
Amikor azon a napon elhagytam apám barátját, úgy tűnt, értékeli a látogatásomat, de nyilvánvaló volt, hogy nem fogadta el a kereszténységet, amit hirdettem – még a halálos ágyán sem.
A következő héten meghalt.
✜✜✜
Ha szeretnél olvasni arról a kontrasztról, ami e férfi halála és anyám halála között volt, olvasd el a “A 23. Zsoltár vigasza” című áhítatot. Emellett bátorítalak, hogy tekintsd meg az Örök élet című szöveget is, amelyben elmagyarázom, mi történt, amikor Krisztusról egy másik haldokló idegennek beszéltem.
-------------
Fordította: Márton Marika
Ha tetszett ez az áhítat, iratkozz fel ingyenes hírlevelünkre a blog jobb oldalán, és hetente kétszer megkapod friss egyperces áhítatainkat.
No comments:
Post a Comment