2024-05-21

3 lépés a múltbeli bűnökkel való elbánáshoz


Merev, előítélettel teli, harcias zsidó volt, gyűlölte az összes keresztényt, és halálukat kívánta, célul tűzve ki a levadászásukat és az üldözésüket. Élvezte, ahogy egy keresztényt halálra köveztek (ApCsel 7:54-8:1).

Ez Pál apostol volt, mielőtt megismerte az Urat (Filippi 3:4-6).

Elképzelheted mennyire bánta a múltját.

De Pál nem engedte, hogy a múltja irányítsa őt.

Elfelejtem azt, ami már mögöttem van, és teljes erővel igyekszem előre. (Filippi 3:13-14), Pál túllépett múltbeli bűnein, és a következő dolgokat tette:

1. Őszintén bevallotta, ki volt régen.
A múltunk "elfeledése” nem jelenti azt, hogy szó szerint elfelejtjük, hanem azt jelenti, hogy alázatosan és őszintén bűnbánatot tartunk. Pál őszintén és mentegetőzés nélkül bevallotta múltbeli bűneit (1Korinthus 15:9). Figyeld meg, minek nevezte magát Pál az 1Timóteus 1:15-ben.

2. Hűségesen szolgálta Istent a jelenben.
Amikor hűségesen szolgáljuk Istent a jelenben, bebizonyítjuk magunknak és másoknak, hogy már nem vagyunk olyanok, mint régen (Filippi 3:7-14).

3. Megértette, hogy Isten az ő bírája.
Pált nem érdekelte az, ha az emberek még mindig a múltja alapján ítélték meg. Hagyta, hogy Isten bíráskodjon felette (Ez 18:21-22; Galata 1:10; 1Korinthus 4:1-5).

Ha múltbeli bűneiddel küzdesz, kövesd ezt a három lépést a szabadulás felé.


-------------


Fordította: Márton Marika

Ha tetszett ez az áhítat, iratkozz fel ingyenes hírlevelünkre a blog jobb oldalán, és hetente kétszer megkapod friss egyperces áhítatainkat.

No comments:

Post a Comment