Készüljünk fel erre a kérdésre:
Hát nem tartalmaz a Biblia ellentmondásokat (következetlenségeket)?
Ez egy gyakori vád a Biblia ellen, de teljesen alaptalan. A legtöbb ember, aki felteszi ezt a kérdést, nem tud példát mondani. Némelyek olyan dolgokat hoznak fel, amelyek első pillantásra valóban ellentmondásnak tűnnek.
Kutatást végeztem néhány ilyen különbséggel kapcsolatban az evangéliumokban és rájöttem, hogy ezek egyszerűen csak azt bizonyítják, hogy az evangélium írói isteni ihletést kaptak, hogy ugyanazt a történetet különböző nézőpontokból jegyezzék le. A különbségek nem egyenlők az ellentmondásokkal.
Ha megkérsz négy becsületes embert, hogy írjanak le egy eseményt, amelynek szemtanúi voltak, az egyik megemlítheti az összes jelenlévőt, a másik pedig csak a kulcsembereket. A különböző szemtanúk az esemény különböző aspektusaira fognak összpontosítani. Ezek nem következetlenségek, csupán eltérő nézőpontok. És Isten nyilvánvalóan úgy vélte, hogy ezek a különbségek hasznosak voltak, különben nem engedélyezte volna őket a Szentírásban.
Keresztényként és a Bibliát tanulmányozóként eltöltött több mint 40 év után tudom: “Istennek minden szava színigaz” (Példabeszédek 30:5).
Ha tudsz angolul, javaslok egy magyarázatot segítségül, amennyiben valaki a Szentírás egy konkrét “ellentmondására” kérdez rá: Apologetics Press.
Mielőtt azonban elkezdenéd a kutatást, győződj meg róla, hogy kérdésük őszinte-e. Kérdezd meg tőlük, hogy megbíznának-e a Szentírásban, ha be tudnád bizonyítani, hogy nem ellentmondásos.
Ha azt mondják, hogy "nem", ne pazarold az időd. Egyszerűen csak vitatkozni akarnak, ezért semmiféle bizonyíték nem fogja őket meggyőzni.
Biztosan élvezni fogod ezt az egyperces áhítatot is: Verhetetlen.
-------------
Fordította: Márton Marika
Ha tetszett ez az áhítat, iratkozz fel ingyenes hírlevelünkre a blog jobb oldalán, és hetente kétszer megkapod friss egyperces áhítatainkat.
No comments:
Post a Comment