2023-10-01

Minél idősebbek vagyunk, annál gyorsabban hisszük el saját hazugságainkat


“A hazugság megváltoztatja a memóriát. Új emléket teremt valamihez, ami meg sem történt.” ~Az agy és kogníció folyóirata

Egy világi tanulmányban arra kérték az embereket, hogy írjanak le igaz állításokat és hazugságokat. Negyvenöt perccel később megkérdezték őket, hogy melyik igaz. Fiatalok és idősek egyaránt emlékeztek arra, amit írtak, de a résztvevők egy része elkezdett hinni saját hazugságaiban, különösen a 60 év felettiek.(1)

Ez nem kellene, hogy meglepő legyen a keresztények számára. A Biblia azt mondja, hogy a bűn tönkretesz bennünket. A hazugság pedig súlyos bűn. Többre is kihat, mint a memóriánkra. A lelkünkre hat. Valószínűleg azért hiszi el az ember gyorsabban saját hazugságait idős korban, mert szokásává vált, hogy hosszabb ideig hazudik.

Az emberek sok okból hazudnak – azért, hogy kimentsék magukat a bajból, hogy jó színben tüntessék fel magukat mások előtt, hogy lejárassanak valakit, akit nem szeretnek, stb.

A hazugságok gyakran ártatlan embereket bántanak meg, de többet ártanak magának a hazugnak, károsítva ezzel szívét, lelkét és elméjét. Azok, akik bűnbánat nélkül hazudnak, végül elveszítik képességüket az igazság és a hazugság közti különbségtételre (1Timóteus 4:1-2).

Ezért szánjunk ma időt arra, hogy végigolvassuk az alábbi igerészeket, bánjuk meg a múltbeli hazugságainkat, és kérjük Isten segítségét az őszinte szív és a megújult elme fejlesztéséhez.

Olvasd el a szöveg alján található rövid lábjegyzetet is!

Példabeszédek 12:22: “Az Örökkévaló gyűlöli a hazug beszédet, de szereti a hűségeseket.

Példabeszédek 19:9: “Aki hamisan tanúskodik, megkapja büntetését: a hazug tanú tönkremegy.

Zsoltárok 34:12-13(14): “Szereted az életet, sokáig akarsz boldogan élni? Akkor őrizd meg a nyelved a gonosztól, és szádat a hazugságtól!” 
13 
[idézve az Újszövetségben]

1Péter 3:10: “Ahogyan az Írás mondja: Aki szereti az életét, és jó napokat akar látni, az ne mondjon semmi gonoszságot,
se ne hazudjon!

1Timóteus 4:1-2: “A Szent Szellem világosan mondja, hogy az utolsó időkben lesznek olyanok, akik letérnek a hit útjáról, megtévesztő szellemeket és gonosz szellemek tanításait követik. Ezeket képmutató és hazug tévtanítók terjesztik, akiknek a lelkiismerete már kiégett.

Zsoltárok 101:7: “Nem lakhat házamban csaló és hamislelkű, nem tűrök jelenlétemben hazugokat!

Kolossé 3:9-10: “Többé ne hazudjatok egymásnak, hiszen ez a 'régi ember' szokása volt. Ti azonban már levetkőztétek azt a régi természetet, és annak szokásait. Viszont felöltöztétek az 'új embert', aki állandóan megújul, és így egyre inkább hasonlít Teremtőjéhez, Istenhez, és egyre jobban megismeri őt.

Jézus azokhoz szólva, akik szembeszálltak vele, ezt mondta:
János 8:44: “A ti atyátok a Gonosz, ti pedig örömmel megteszitek, amit ő kíván. Ő kezdettől fogva gyilkos volt, és soha nem állt az igazság oldalán, mert nincs is benne semmi igazság. Amikor hazudik, akkor mutatja meg a valódi természetét: hogy hazug, és ő a hazugságok forrása.

1János 2:4: “Aki azt mondja: 'ismerem Istent', de nem engedelmeskedik Isten szavának, az hazudik, és az igazságnak nincs helye a szívében.

-----------------------

(1) Az idősek nem nagyobb hazugok, mint a fiatalok:
Minden korosztály hazudik. De a Szentírás világosan tanítja, hogy a meg nem bánt bűn kioltja a lelkiismeretünket, ezért logikus, hogy egy idősebb ember, aki egész életében következetesen hazudott, nehezebben választja el az igazságot a hazugsától, mint egy fiatalabb. A probléma nem az öregedés. A probléma az ismétlődő, meg nem bánt bűn.

-------------


Fordította: Márton Marika

Ha tetszett ez az áhítat, iratkozz fel ingyenes hírlevelünkre a blog jobb oldalán, és hetente kétszer megkapod friss egyperces áhítatainkat.

No comments:

Post a Comment