2023-07-16

Egészséges beszéd: ragyogjunk, mint a csillagok e bukott társadalomban


Emlékszel azokra az időkre, amikor még az enyhébb káromkodásokat is törölték a tévéből és a rádióból?

Ez jó volt. Egy cseppet sem tette kevésbé érdekessé a műsorokat vagy a dalokat. Éppen ellenkezőleg.

De a dolgok megváltoztak. Az emberek most már kényelmesen érzik magukat amikor trágár szavakat használnak: a férfiak 72%-a és a nők 58%-a nyilvánosan káromkodik. Egy tanulmányban 64% vallotta be, hogy használja a leggyakrabban használt káromkodást.

De Isten nem változott. Továbbra is azt várja el a keresztényektől, hogy “cenzúrázzanak” minden csúnya szót a beszédükből. Ebben az elfordult és elfajult nemzedékben azt a parancsot kaptuk, hogy “úgy ragyogjunk köztük, mint csillagok az égen” (Filippi 2:14-15).

Mert egykor sötétség voltatok, most azonban világosság vagytok az Úrban: éljetek úgy, mint a világosság gyermekei. A világosság gyümölcse ugyanis csupa jóság, igazság és egyenesség. Ítéljétek meg tehát, mi kedves az Úrnak, és ne vegyetek részt a sötétség haszontalan cselekedeteiben, hanem inkább leplezzétek le ezeket. Efézus 5:8-11

Többé ne káromkodjatok, és romlott beszéd ne hagyja el a szátokat! Csak olyat mondjatok, ami a javát szolgálja annak, aki hallja! Legyen a beszédetek kedves és építő! Efézus 4:29

A fenti versek meggyőznek bennünket arról, hogy tisztítsuk meg beszédünket, de itt vannak Jézus szavai is: De mondom nektek, hogy minden haszontalan szóról, amelyet kimondanak az emberek, számot fognak adni az ítélet napján Máté 12:36

Ez egy olyan vers, amelyen érdemes “rágódni”. 

Bátorítalak, hogy olvasd el ezt az egyperces áhítatot is:


-------------


Fordította: Márton Marika

Ha tetszett ez az áhítat, iratkozz fel ingyenes hírlevelünkre a blog jobb oldalán, és hetente kétszer megkapod friss egyperces áhítatainkat.

No comments:

Post a Comment