Hajnali 4-kor felébredtem és szomorú gondolatok töltötték el az elmémet.
“Miért, Uram?” - kérdeztem ezredszer is. Nem voltam mérges, csak zavarban voltam.
Vajon miért hoztak szeretteim olyan döntéseket, amelyek fájnak nekünk, de még nekik is? Miért fordultak a dolgok rosszról legrosszabbra? Miért nem látják be, hogy a bibliai elvek megtagadása tévedés? Miért nem lehet többé olyan édes közösségünk egymással, mint valaha?
Ekkor eszembe jutott egy Istent szerető ember, aki hasonló kérdéseket tett fel 1000 évvel ezelőtt.
A 73. Zsoltárban Ászáf zavarban volt az olyan emberek miatt, akik látszólag boldogan éltek, annak ellenére, hogy istentelen döntéseket hoztak. A 77. Zsoltárban felkiáltott éjjel és mélyen megrendült, amikor eszébe jutottak a régi idők.
De amikor Ászáfot gondok gyötörték, és úgy érezte, hogy Isten elvetette és elfelejtette őt, mindig leállította magát és megváltoztatta a nézőpontját. Elkezdett elmélkedni Isten hűségéről, szüntelen jelenlévő vigasztalásáról és hatalmas csodáiról, melyeket a múltban tett népével.(1)
A fájdalomtól a dicséretig úgy jutott el, hogy megengedte Isten hűséges jellemének, hogy megújítsa összetört lelkét.
Ászáf nem tudta megváltoztatni a körülményeit, ezért a nézőpontján változtatott. Mi is megtehetjük ugyanezt!
---------------------
(1) A 2Korinthus 1:3-5 kifejezi azt, hogy Isten képes arra, hogy megvigasztaljon bennünket szomorúságunkban.
---------------------
Eredeti: From Pain to Praise
Fordította: Márton Marika
Ha tetszett ez az áhítat, iratkozz fel ingyenes hírlevelünkre a blog jobb oldalán, és hetente megkapod friss egyperces áhítatainkat.
No comments:
Post a Comment