„Kérlek, vedd magadhoz” – suttogta
az édesanya és örökre lehunyta szemét.
A 23 esztendős Lillian Trasher
csupán három hónapja volt Egyiptomban, amikor az édesanya a gondjaira bízta gyermekét.
Ha Lillian nem vállalta volna
mindezt, a kicsi Fareida az életével fizetett volna. Lillian missziós csoportja
azonban nem vállalta azt, hogy egy csecsemő legyen a missziós házban.*
Így hát Lillian idegen földön
lett egyedülálló édesanyává. Azt tapasztalta, hogy Jézus ugyanúgy gondoskodik
róla nap mint nap, mint ahogyan ő gondoskodik a kicsi Fareidáról.
Lillian napról napra hitből élt, és
végül „nílusi édesanyaként” vált ismertté, aki tízezer árva, özvegy,
hajléktalan és vak egyiptomiról gondoskodott ötvenévnyi szolgálata során.
Amikor titkáról faggatták,
Lillian így válaszolt: „Nincs semmiféle titok. Egyszerűen csak itt maradtam.
Soha nem adtam fel. Abban munkálkodtam, amit Isten kijelölt számomra.”
Bármire is hív el bennünket Isten,
„ne fáradjunk el, mert a maga
idejében aratunk majd, ha meg nem lankadunk.” Galata
6,9
* A misszió vezetője
felszólította Lilliant, hogy vigye vissza Fareidát a rokonoknak vagy hagyja el
a missziós házat. Mivel Fareida beteges volt, a rokonai azt tervezték, hogy vízbe
fojtják, ha Lillian nem gondoskodik róla.
Forrás: Janet és Geoff Benge: Egyiptom legnagyobb csodája (The Greatest
Wonder in Egypt) (YWAM kiadó)
