„Olyan szörnyű idő van ma, hogy a
varjakon és a metodista prédikátorokon kívül egy teremtett lélek sincs odakint.”
Népszerű mondás a
gyarmati időkből
A gyarmati időkben az amerikai
metodista vándorprédikátorokról köztudott volt, hogy elszántan hirdették az evangéliumot.
Francis Asbury (1745-1816) magasra tette a mércét.
Keresztüllovagolt a függetlenségi
háború veszélyekkel teli zónáin, barátságtalan indián területeken és a távoli
vadonon. A sérelmek, az embert próbáló körülmények, a malária és a kimerültség
sem tudták kedvét szegni. Időnként egy-egy betegség annyira leterítette, hogy a
lovához szíjazta magát nehogy a földre zuhanjon.
Olthatatlan szenvedéllyel
hirdette az evangéliumot, s még életében legendává vált.
Amikor 71 éves korában meghalt, a temetésén a méltató beszédben a következő hangzott el: „Mit tehetett volna még, amit nem tett meg? Életét az emberek javára áldozta és Isten dicsőségének szentelte.”
Időnként, amikor ilyen szentekről
olvasunk, vesztesnek érezzük magunkat, hiszen olyan magasra állították a
mércét. Ehelyett azt kérdezhetnénk: „Mi az, amit tegnap nem tettem meg Krisztusért,
de ma megtehetem?”
Francis Asbury oly sok inspiráló dolgot vitt
véghez, hogy nem tudtam mindezt egyetlen rövid üzenetbe foglalni, szeretném
azonban megemlíteni azt az egy dolgot, amiért különösen csodálom őt. 100 évvel
a polgárháború kitörése előtt felemelte a szavát a rabszolgaság ellen. Azt
kérte George Washingtontól, hogy ő is foglaljon állást a rabszolgaság ellen.
Washington ezt ugyan nem tette meg, a végrendeletében azonban felszabadította saját
rabszolgáit. Kíváncsi lennék rá, hogy vajon Asbury inspirálta-e őt erre.
Asbury időnként fekete bőrű
prédikátorokat vitt magával evangélizációs útjaira. Amikor a fehér bőrű
metodisták rosszul bántak fekete bőrű metodista testvéreikkel, ő fekete testvérei
védelmére kelt.
What Could He Have Done That He Didn't?
