2014-02-25

Elhagyta hazáját az evangéliumért

Kínában az 1800-as évek végén a külföldiek nem voltak biztonságban, s nem is látták őket szívesen. Jonathan and Rosalind Goforth mégis elhagyták Kanadát, és feladták az ottani életük kényelmét és biztonságát azért, hogy megosszák az evangéliumot a kínai emberekkel.



Nehéz, embert próbáló körülmények között éltek – három gyermekük vesztette életét különféle betegségek következtében.

 

A bokszerlázadás idején keresztényellenes katonák majdnem agyonverték Jonathan-t, így a családnak el kellett menekülnie az országból. Ám rögtön visszatértek, amint Kína újra megnyitotta kapuit a külföldiek előtt.

 

Életük Pál Filippiekhez írt levele 3. fejezetének 7-14. verseit tükrözte:

„...kárnak ítélek mindent Krisztus Jézus, az én Uram ismeretének páratlan nagyságáért. Őérte kárba veszni hagytam, és szemétnek ítélek mindent… de igyekszem, hogy meg is ragadjam, mert engem is megragadott a Krisztus Jézus.”

 

Ma azt kérem az Úrtól, hogy mutasson rá azokra a dolgokra az életemben, amelyeket Krisztusért „szemétnek kellene ítélnem”. Remélem te is ugyanezt kéred majd Tőle.


Az alábbi üzenetek olyan Istennek odaszánt emberekről szólnak, akiknek az élete példa lehet előttünk: 


Titkos öröm George Mueller

Mire jó a nagy láb? Gladys Aylward

Mindent feladó vakmerőség C.T. Studd

Várj az angolokra! (C.T. Studd életrajzából) Alfred Buxton

Going Forth

* a go forth angolul azt jelenti, hogy elindul, elmegy (a lekt. megj.)