2014-03-18

Hallottál már valaha Biddy Chambers-ről?

Oswald Chambers (1874-1917) személyesen soha nem vetette papírra könyveinek egyetlen sorát sem.

27 éves korában elmélyült az Isten iránti elkötelezettsége. Négy évvel később felhagyott tanári hivatásával azért, hogy vándorprédikátor lehessen. Isten igazságát hirdette Nagy-Britanniában, Amerikában és Japánban.

43 évesen halt meg, amikor az első világháborúban, Egyiptomban a brit hadsereg szolgálatában lelkészként tevékenykedett.

Felesége részletekbe menően feljegyzett mindent, amit mondott. Az ő feljegyzései nélkül Chambers összes tanítása elveszett volna.

Oswald halála után Biddy Chambers több, mint harminc könyvet szerkesztett és adott ki – a Krisztus mindenek felett is ezek között volt.

Isten országában mindannyiunkra fontos feladat hárul (Efezus 2,10), és ha hűségesen helytállunk, jutalomban részesülünk. Nem számít, hogy bárki más tudomást szerez-e róla vagy sem.

Biddy Chambers neve kevesek számára ismert, bár az ő szeretetteljes tevékenysége sok millió embernek hozott áldást – mindazoknak, akik olvasták férje igazsággal teli üzeneteit.

Te milyen feladatot kaptál Istentől? Végezd azt hűségesen!

Forrás (angolul): Warren W. Wiersbe: 50 People Every Christian Should Know (50 ember, akit minden kereszténynek ismernie kellene)

Ebben a műben ez áll: „Valójában Oswald Chambers személyesen soha nem vetette papírra könyveinek egyetlen sorát sem, de mindegyik művén az ő neve szerepel. Minden egyes szó tőle származik, azonban a felesége, a későbbiekben pedig a lánya volt az, aki a kéziratokat készítette, majd minden egyes könyv kiadásában oroszlánrészt vállalt.”

Más forrás szerint Chambers halála előtt lektorálta Baffled to Fight Better című művét. Megint más források azt állítják, hogy Chambers életének korábbi szakaszában néhány kevésbé ismert műnek szerzője vagy társszerzője lehetett. Gyakorlatilag üzeneteinek többsége megsemmisült volna Biddy önzetlen munkája nélkül.

Ever Heard of Biddy Chambers?