2013-07-04

Pszichológiai immunrendszer

Free digital photos
„A hálaérzet és ennek kifejezése csökkenti a stresszt, növeli a boldogságot, és az embereknek általában pozitívabb életszemléletük lesz tőle.”* 

Egy országos felmérést követően a Templeton Alapítvány 6 millió dollárt fordít a hálával kapcsolatos további kutatásra. Úgy tűnik, hogy a hála „pszichológiai immunrendszerként” működik. Azáltal, hogy újra meg újra az élet pozitív dolgaira koncentrálunk, egészségesebbek leszünk, élvezetesebb lesz a társaságunk, és összességében is boldogabbak leszünk. 

Hát nem érdekes az, amikor világi tanulmányok igazolják azt, amit az Úr mindig is mondott nekünk? 

„Egyébként pedig, testvéreim, ami igaz, ami tisztességes, ami igazságos, ami tiszta, ami szeretetreméltó, ami jóhírű, ha valami nemes és dicséretes, azt vegyétek figyelembe! … mindenért hálát adjatok, mert ez az Isten akarata Jézus Krisztus által a ti javatokra.” (Filippi 4,8; 1Thesszalonika 5,18) 

Isten megmondta nekünk, a tudomány pedig igazolja számunkra, hogy ez a legjobb életmód. Bárcsak mi, keresztények úgy cselekednénk, mintha el is hinnénk ezt. 

*Az idézet és néhány információforrás a Good Housekeeping magazin 2013 februári számában Janice Kaplan 2 Little Words című cikkében a 93-98. oldalon található angol nyelven. 
Balla Márta fordítása 
Psychological Immune System