2026-11-08

Táplálnunk kell a tüzet

                                                    
                                                          Írta: Márton Marika

Olyan könnyű abbahagyni valamit, amit egykor fegyelmezett szokásként elkezdtünk. Egyáltalán nem igényel erőfeszítést, hogy lassan, szinte észrevétlenül eltávolodjunk azoktól a dolgoktól, amelyekről tudjuk, hogy tennünk kellene őket.

Ezért kell folyamatosan “táplálnunk a tüzet”, és tudatosan, következetesen égve tartanunk.

Például valaki diétába kezd, és kerüli bizonyos ételek fogyasztását. Hónapokig kitart mellette, de aztán megváltoznak az életkörülményei – és velük együtt a fegyelme is meggyengül. Apránként visszacsúszik a régi étkezési szokásaiba.

Sokkal könnyebb volt számára visszacsúszni, mint erősnek maradni.

Ugyanez igaz a lelki életünkre is. Ha nem “tartjuk égve” az Isten iránti szeretetünk tüzét rendszeres szokásokkal – bibliaolvasással (Máté 4:4), imádkozással (1Thesszalonika 5:17) és a többi hívővel való rendszeres közösséggel (Zsidók 10:25) –, a szívünk kihűlhet, és könnyen eltávolodhatunk az Úrtól.

Néha észre sem vesszük, mert mindez fokozatosan történik. Vagy talán nem akarjuk beismerni. Azonban az őszinteség az első lépés a helyreállás felé.

Vizsgáljuk meg tehát ma a fontossági sorrendünket! Tekintsünk végig a mindennapi életünkön, és győződjünk meg róla, hogy a “tüzünk még mindig ég”! Ha pedig kudarcot vallottunk, tartsunk bűnbánatot, és térjünk vissza az első szeretetünkhöz (Jelenések 2:4–5). Fordítsunk gondos figyelmet arra, amit Isten Igéje mond (Zsidók 2:1), hozzunk határozott döntést arról, hogy ismét fegyelmezetten élünk – és imádkozzunk!

Cselekedj még ma! Kezdd el újra “táplálni a tüzedet” azzal, hogy engedelmeskedsz Isten Igéjének!

💙💙💙

Áhítatok, amelyek szintén tetszhetnek neked:
4 dolog, melyet a termékeny keresztények tesznek
Szellemi és fizikai sorvadás

----------------

Eredeti: We Must Maintain the Fire

Fordította: Márton Marika

Ha tetszett ez az áhítat, iratkozz fel ingyenes hírlevelünkre a blog jobb oldalán, és hetente megkapod friss egyperces áhítatainkat.

No comments:

Post a Comment