Sajnálatos módon, bár ez az alapelv nem található sem ebben az igében, sem a Szentírás bármely más szakaszában, sok keresztény teljes mértékben magáévá teszi.
A Márk 12:31 nem azt parancsolja, hogy csodálattal tekintsük felebarátunkra, vagy meleg érzelmeket tápláljunk iránta. Azt parancsolja, hogy ugyanolyan kedvességgel és figyelmességgel bánjunk vele, mint ahogyan ösztönösen önmagunkkal is bánunk. Ez azt jelenti, hogy felsegítjük, ha elesik, megetetjük, ha nincs ennivalója, úgy bánunk vele, ahogy azt szeretnénk, hogy bármely embertársunk vagy akár egy idegen bánjon velünk (Máté 7:12).
Ennek semmi köze nincs ahhoz, hogy felebarátunkat vagy önmagunkat nagyra becsüljük. Ezért akár az ellenségeinket is “szerethetjük” (Máté 5:44).
A kereszténység arról szól, hogy Istent és másokat helyezünk előtérbe, nem pedig önmagunkat. A másokra való összpontosítás pedig valójában az egyik leghatékonyabb módja annak, hogy legyőzzük saját bizonytalanságainkat. (Lásd: Lehangoltság ellen...)
A Filippi 2:3-4 ezt így foglalja össze: "Ne az önzés vagy a dicsőségvágy irányítson benneteket! Ellenkezőleg, legyetek alázatosak, és a testvéreiteket részesítsétek előnyben magatokkal szemben! Ne a saját érdekeiteket tartsátok szem előtt, hanem mindenki a másik javát keresse!"
Az hogy “előbb szeressük magunkat”, tetszik bukott emberi természetünek, de nincs bibliai alapja. Ehelyett a Szentírásból azt látjuk, hogy reálisan kell tekintenünk önmagunkra, annak alapján, hogy hogyan éljük meg hitünket:
“Az Istentől kapott kegyelem által figyelmeztetlek benneteket, hogy egyikőtök se tartsa magát többre, mint ahogyan kellene! Józanul lássátok magatokat, a hiteteknek megfelelően, hiszen mindenki kapott bizonyos mértékű hitet Istentől.” (Róma 12:3).
-------------
Fordította: Márton Marika
Ha tetszett ez az áhítat, iratkozz fel ingyenes hírlevelünkre a blog jobb oldalán, és hetente kétszer megkapod friss egyperces áhítatainkat.
No comments:
Post a Comment