2021-08-29

Rossz lépés


2008-ban egyetlen lépés megváltoztatta a világomat.

Három hónappal azelőtt történt, mielőtt visszaköltöztünk volna az Egyesült Államokba.

Lefelé szaladtam a lépcsőn egy gyönyörű, régi épületben Budapest belvárosában.(1)

Amikor ráléptem erre a lépcsőfokra, megcsúsztam, leestem, és végül úgy landoltam, hogy egyik bokám kificamodott, a másik pedig eltört.  

Azóta soha nem futok le a lépcsőkön.

Megtanultam odafigyelni a lépéseimre.

A Példabeszédek 14:15 azt mondja, hogy ugyanilyen óvatossággal kell rendelkeznünk, amikor az emberek szavaiban való bizalomról van szó: "A tapasztalatlan mindent elhisz, de az okos vigyáz a lépésére."

Több, mint 40 éves keresztény életem során lefutottam néhány lelkileg csúszós lépcsőn, amelyeket el kellett volna kerülnöm. Bíztam a "lépcsőben", mert ezeket az elméleteket népszerű keresztény szerzők, előadók és tanítók tanították.

Nagyon örülök, hogy Isten Igéje kiemelt engem a gödörből, ahová ezek a lépcsők vezettek, és “Sziklára állította lábamat, biztossá tette lépteimet.” (Zsoltárok 40:2/3/).

Ezért figyelmeztet a Biblia bennünket arra, hogy legyünk körültekintőek, ami azt jelenti, hogy minden tanítást Isten tökéletes Igéjével vetünk össze.

(1) Keresztény munkát végeztünk Magyarországon 2004-2009 között.

💙 Egy percen felül azoknak, akik többet szeretnének 💙

Néhány további vers az élet "lépéseiről":

Zsolt 37:23: "Az Úr irányítja annak az embernek a lépteit, akinek az útja tetszik neki."

Példabeszédek 4:26: "Ügyelj, hogy merre tart a lábad, akkor minden utad biztos lesz."

Zsidók 12:13: “Egyenes ösvényen járjatok, hogy a sánta meg ne botoljon, hanem inkább meggyógyuljon.


-------------

Eredeti: Bad Step

Fordította: Márton Marika

Ha tetszett ez az áhítat, iratkozz fel ingyenes hírlevelünkre a blog jobb oldalán, és hetente kétszer megkapod friss egyperces áhítatainkat.

No comments:

Post a Comment