2019-08-27

Amikor Isten szól a szívedhez


Amikor azt valljuk, hogy Isten szólt hozzánk, óvatosnak és alázatosnak kell lennünk. Esendő emberi lények vagyunk, akik nem mindig halljuk Istent tisztán. 

De biztosak lehetünk abban, hogy Isten tanít, fedd, helyreigazít és nevel bennünket az Igén keresztül (2Tim 3:16

És olykor Isten megszemélyesíti az Ő Igéjét, betekintést nyújtva ezzel az adott körülményeinkbe.

Például: néhány évvel ezelőtt, miután messze költöztünk családunktól önkéntes misszóba, férjem és én éreztük, hogy Isten megszemélyesítette számunkra a Márk 10:29-31-et, áldást ígérve “üldöztetésekkel együtt”. 

Örülök, hogy Isten megszemélyesítette számunkra ezt az igerészt, mert ezzel felkészített, elhívott és meg is vigasztalt bennünket. 

Sokan kérik Istent, hogy mutasson nekik egy szakaszt az Igéből minden újévkor vagy a születésnapjukon, hogy azokra az elvekre tudjanak összpontosítani egész évben, amit ez a rész tanít. Ez jó ötlet! 

Ne félj attól, hogy megkérd Istent, hogy vezessen minden helyzetben, és folyamatosan figyeld az Ő hangját miközben az Igét olvasod. Gyakran megszemélyesít egy-egy részt a saját körülményeidre nézve. 

-------------------- 

 Megjegyzés: Isten soha, soha, de soha nem szól olyant a szívünkhöz, ami ellentétben áll az Igével, ezért a legbiztonságosabb módja annak, hogy Istetől útmutatást nyerjünk, ha ezt az Ő írott Igéjén keresztül tesszük. A Szentlélek egyik feladata az, hogy segítsen megértenünk Isten igazságát (Jn 16:12-15). 

-----------------

Eredeti: When God Speaks to Your Heart

Fordította: Márton Marika

Ha tetszett ez az áhítat, iratkozz fel ingyenes hírlevelünkre a blog jobb oldalán, és hetente megkapod friss egyperces áhítatainkat.

No comments:

Post a Comment