240 kilométernyire az
otthonunktól a 45 esztendős unokatestvérem haldoklott.
Nemrégiben költöztünk erre a részre és évek óta nem láttam őt, így azért imádkoztam, hogy valaki, aki a közelében él, bárcsak megosztaná vele az evangéliumot. Majd úgy éreztem, hogy Isten engem küld.
Azonnal útnak indultam, beszéltem neki az Úrról, ő pedig másnap elhunyt.
A nővére azonban nem volt nyitott az evangélium üzenetére. „Hogyan hihetnék egy olyan Istenben, aki megengedte, hogy a testvérem ilyen fiatalon meghaljon?”
Nem tudtam, hogyan reagáljak
erre, de elhatároztam, hogy megkeresem a választ arra a nyugtalanító kérdésre,
hogy: „Miért engedi meg Isten a
fájdalmat és a szenvedést?”
Hónapokon keresztül keresgéltem, és arra az eredményre jutottam, hogy
itt a földön nincs kielégítő válasz erre a kérdésre.
De van egy igazság, ami segít
nekünk abban, hogy megvárjuk a választ: Isten szeret bennünket, jó hozzánk,
bölcs és 100%-ig megbízható.
„Mert most tükör által homályosan látunk, akkor pedig színről
színre; most töredékes az ismeretem, akkor pedig úgy fogok ismerni, ahogyan
engem is megismert az Isten.” 1Korinthus 13,12
