2013-05-17

Könnyedén vagy kitartással?

Sok keresztény össze van zavarodva azzal kapcsolatban, hogy mi a kereszténység. Én is közéjük tartozom. 

Időnként hajlamos vagyok azt gondolni, hogy a keresztény élet arról szól, hogy Isten minden nehézségtől megkímél engem. 

Azután olyan igeverseket olvasok, mint a Róma 15,3-4: „Hiszen Krisztus sem magának kedvezett, hanem ahogyan meg van írva: ’A te gyalázóid gyalázásai énreám hullottak.’ Mert amit korábban megírtak, a mi tanításunkra írták meg, hogy az Írásokból türelmet és vigasztalást merítve reménykedjünk.”

Ha minden jó és könnyű, akkor felszínes, elkényeztetett, éretlen kereszténnyé válok, aki nem tudja, hogy hogyan tartson ki a nehézségekben.

Isten célja azonban az, hogy az Ő képmására formáljon engem. 

Az emberek és a körülmények megsértették az Úr Jézust, és engem is meg fognak sérteni. Ám ez okot ad arra, hogy örvendezzek …, mert állhatatosságot tanulhatok azáltal, hogy megragadom Isten Igéjének vigasztalását és reménységét. 

Ma is a nehézségek kereszttüzében élsz? Ragadd meg Isten Igéjét! 
Balla Márta fordítása 
Ease or Endurance
 
Ezt az üzenetet az új audiós funkció használatával hallgathatod meg.: