Amikor semmi sem nyújt vigasztalást

Az Úrhoz kiáltottam, de semmi sem tudott vigaszt nyújtani. Visszaemlékeztem arra, hogy a múltban mennyivel jobb dolgok történtek velem, és úgy éreztem: az Úr elhagyott engem. 

Így kezdi a 77. zsoltár írója. 

Ám a zsoltáríró nem áll meg ezen a ponton. Emlékezetébe idézi az Úr múltbeli hűségét, jellemvonásait, valamint azt is, hogy Isten módszerei nem mindig szemmel láthatók. 

Így legközelebb, amikor elhagyatottnak és vigasztalhatatlannak érezzük magunkat, kövessük a zsoltáríró vezetését: 

1. Írjuk le, milyen módon segített és vezetett bennünket Isten a múltban. 
2. Gondolkozzunk el Isten jellemén. Ő hűséges, szerető, szent, jóságos, igazságos, gondoskodó, mindentudó, tökéletes. 
3. Olvassuk el újból, hogy hogyan kelt át Izrael népe a Vörös-tengeren (2Mózes 14), és vegyük észre, hogy a reménytelen dolgok hogyan vetítik előre azt, ahogy Isten felfedi „léptei nyomát”. 

Akár csüggedtek vagyunk, akár nem, véssük eszünkbe a zsoltáríró szavait: 
„Utad a tengeren át vezetett, ösvényeid a nagy vizeken, lépteid nyoma nem látszott.” Zsoltárok 77,20 
Balla Márta fordítása 
When Nothing Comforts