Mások ennél sokkal rosszabbat tettek. Nem kellene rosszul éreznie magát. Túl szigorú önmagával szemben, túl sokat vár el magától. Végül is mindannyian bűnösök vagyunk.
Úgy gondolom, ez a leggyakoribb reakció a keresztények részéről.
Én is megtettem már.
Együttérzőnek tűnik.
De valóban az?
Menjünk egy lépéssel tovább: mi van akkor, ha egy magát kereszténynek valló ember istentelen életmódot kezd élni, vagy egyszerűen elveszíti érdeklődését Isten dolgai iránt?
Biztosítanunk kell őt arról, hogy üdvössége van?
Vigasztalja-e és megnyugtatja-e az Írás a köves talajra vagy a tövisek közé eső embereket azzal kapcsolatban, hogy meg vannak mentve?
Amikor lekicsinyeljük a bűnt, lehet, hogy egy vétkező hívőt éppen arra bátorítunk, hogy továbbra is vétkezzen, vagy egy meg nem tért embert biztosítunk afelől, hogy üdvössége van.
Ebben nincs semmi kedves vagy szeretetteljes.
Isten mélyen törődik velünk, de gyűlöli a bűnt. Ez megszomorítja a szívét.
Isten soha nem veszi félvállról a bűnt, és nekünk sem szabad így tennünk… sem önmagunkkal, sem másokkal szemben. A Máté 18:15, a Jakab 5:19–20 és az 1Korinthus 5:12 arról tanítanak, hogy felelősségünk szeretettel figyelmeztetni a vétkező hívőket.
------------------
Egy olyan helyzetről, amikor egy csoport egy vétkező hívőt biztosított arról, hogy minden rendben van, a következő áhítatban olvashatsz: Amikor “a lent fent van”
-------------
Eredeti: Assurance or Repentance?
Fordította: Márton Marika
Ha tetszett ez az áhítat, iratkozz fel ingyenes hírlevelünkre a blog jobb oldalán, és hetente kétszer megkapod friss egyperces áhítatainkat.
No comments:
Post a Comment