Új keresztényként kóros falási rohamok függőségének (bulimia) szokásával küszködtem.
Ekkor egy barátom elmesélte, hogyan szokott le a dohányzásról:
Egyik este, amikor cigarettára vágyott, elővette a Bibliáját, és elolvasta az 1Korinthus 10:13-at:
“Eddig még csak olyan próbatétel ért benneteket, amely minden más embert is előbb-utóbb elér. Isten azonban hűséges, ezért nem fogja megengedni, hogy túl nehéz megpróbáltatásnak legyetek kitéve. Sőt, amikor a próbatétel kellős közepén vagytok, utat nyit nektek, hogy kiszabaduljatok belőle. Így ki fogjátok bírni a megpróbáltatást.” (EFO)
Most először értette meg igazán ennek a versnek a jelentését. Mások is szembesültek már ugyanezzel a kísértéssel, mégis abbahagyták a dohányzást. Megértette, hogy Isten segítségével semmilyen kísértés nem tudja őt legyőzni. Isten megadja neki az erőt, amire szüksége van.
A választás az övé volt: választhatta az Isten által biztosított “kiutat”, vagy választhatta volna azt is, hogy rágyújt még egy cigarettára.
Aznap este leszokott a dohányzásról.
Ezeket az igazságokat alkalmaztam én is a falási függőséget okozó szokásomra, és szintén abbahagytam.
Mi a helyzet veled? Itt az ideje annak, hogy te is elkezdd igénybe venni az Isten által előkészített kiutat!
✜✜✜
Megjegyzés: A legtöbb bulímiás naponta, vagy akár naponta többször is túleszi magát, majd szándékosan kihányja. Az én függőségem enyhe volt ehhez képest, mert havonta csak egyszer-kétszer csináltam. De akkor is függőség volt, és az 1Korinthus 10:13 valóban felszabadított! ~ Gail
További információkért tekintsd meg ezeket az egyperces áhítatokat:
Megjegyzés: Vannak súlyos szenvedélybetegségek, amelyekhez képzett szakemberek segítségére van szükség. De az 1Korinthus 10:13-ban található alapelvek továbbra is segíthetnek a felépülés során.
-------------
Eredeti: What's Your Addiction?
Fordította: Márton Marika
Ha tetszett ez az áhítat, iratkozz fel ingyenes hírlevelünkre a blog jobb oldalán, és hetente kétszer megkapod friss egyperces áhítatainkat.
No comments:
Post a Comment