2024-12-01

Halálos találkozás a kávézóhoz vezető úton


A múlt hónapban egy reggel, amikor a férjemmel Budapesten voltunk, úgy döntöttünk, hogy az egyik kedvenc kávézónkban kávézunk.

Amikor lesétáltunk a lépcsőn a metróba, megláttunk egy férfit összegörnyedve a lépcsőn, nyilvánvalóan bajban volt. Egy néhány, családtagjának tűnő, és más segítőkész bámészkodó vette körül, akik közül néhányan a telefonjukon igyekeztek segítséget kérni.

A férjemmel azon tűnődtünk, hogy vajon csak elesett-e vagy esetleg szívrohamot kapott, és elhaladva mellette gyorsan elmondtunk egy imát.

Kávézás után ugyanazon az útvonalon tértünk vissza, ahol most már több biztonsági őr is állt a férfi hullazsákja közelében, a családtagok pedig sírva ültek a lépcsőn.

Ez az eset nagyon nagy hatással volt rám, és olyan embereket juttatott eszembe, akiket ismerek, de akik elutasították Krisztust, vagy egy hamis Jézust teremtettek maguknak, aki megfelel az életstílusuknak. Azt hiszik, ők maguk irányítják az életüket. De a halál arra emlékeztet bennünket, hogy nem mi vagyunk az életünk urai.

Ha ez az ember ismerte az Urat, akkor egy tökéletes örökkévalóságba lépett az Úrral. Ha viszont elutasította Jézust, vagy a maga képmására teremtett egy Jézust, akkor a megérdemelt örök büntetés helyére került (2Korinthus 5:10).

Milyen fontos emlékeztető, hogy imádkozzunk a még nem megtért barátainkért, családtagjainkért, sőt még az ismeretlenekért is, és mondjuk el nekik az igazságot, amikor csak lehetőségünk van rá (Máté 28:18-20).

✜✜✜

Néhány áhítat, amely bizonyságtevésre bátorít:


Ha vannak szeretteid, akik nem töltenek minden nap időt az Úrral, vagy csak szeretnének közelebb kerülni hozzá, küldd el nekik ezt a linket: FELIRATKOZÁS, és bátorítsd őket, hogy iratkozzanak fel ingyenesen a Szeretet üzenetére. Sokan mondták már nekem, hogy a Szeretet üzenetének olvasása segített nekik az Úrra összpontosítani a napjukat.


-------------


Fordította: Márton Marika

Ha tetszett ez az áhítat, iratkozz fel ingyenes hírlevelünkre a blog jobb oldalán, és hetente kétszer megkapod friss egyperces áhítatainkat.

No comments:

Post a Comment