2018-11-04

Világtalanul, mégis Istenre tekintve - Louis Braille


Három esztendősen Louis véletlenül megvakította magát. 

Az 1800-as évek elején egy vak gyermeknek kevés esélye volt a boldogulásra, Louis azonban kiemelkedő képességekkel rendelkezett. Kiapadhatatlan tudásvágya indította arra, hogy kifejlesszen egy domború pontokból álló rendszert. 

Louis Braille mindössze 12 éves volt, amikor rendszerével létrehozta az írás és olvasás lehetőségét a vakok számára. A hírnevet és a vagyont elutasítva, embertársait szolgáló életet élt egészen 42 éves koráig, amikor tuberkolózisban elhúnyt. 


Braille szeme világát szellemi látása pótolta. 

Földi küldetésével elégedetten, a haldokló utolsó szavai ezek voltak: „Az Úr örömére szolgált, hogy szemem előtt tartsa az örök reménység tündöklő fényét. Mindezek után semmi más nem tarthat itt tovább, a Földhöz kötve.” 

„Amit szem nem látott, fül nem hallott, és ember szíve meg sem sejtett, azt készítette el az Isten az őt szeretőknek.” 1 Korinthus 2:9 

Adj nekünk, Úr Jézus, lelki szemeket! 

copyright Gail Burton Purath, 2011

---------------------------

Eredeti: Blind but seeing


Fordította: Bolbásné Gyaraki Viola 

Ha tetszett ez az áhítat, iratkozz fel ingyenes hírlevelünkre a blog jobb oldalán, és hetente megkapod friss egyperces áhítatainkat.

No comments:

Post a Comment

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...