2015-06-11

Mózes a „megmentő”

Mózes úgy gondolta, majd ő megmenti a népét. (2 Mózes 2:11-25

Mózes megölt egy egyiptomit, ezzel megmentve egy héber férfi életét, de ez kitudódott, és menkülnie kellett Egyiptomból. 

Amikor elért Midján földjére, akkor “megmentette” Reuel lányait (akik közül a kesőbbiekben az egyik a felesége lett), amikor pásztorok megnehezítették a lányok dolgát azzal, hogy nem engedték az állataikat megitatni. 

A elkövetkező években Mózes egyre inkább elveszítette az önmagába vetett bizalmat.

Isten megtehette volna, hogy a magabiztos, fiatal Mózest használja, akit örökbe fogadott a fáraó. A magabiztos és bátor fiatalembert. Ekkor Mózes hatalommal és befolyással bírt. 

De Isten az idősödő, félelmekkel teli, pásztor Mózest akarta haszálni. Azt a “senkit”, aki már nem gondolt túl sokat magáról és arról, hogy ő bárkit is meg tudna menteni. (2 Mózes 4:1-17)* 

Mi sokszor olyan embereket választunk vezetőknek, akik bíznak a saját képességeikben, és tele vannak önbizalommal. Olyan embereket, akik elhiszik magukról, hogy a célkitűzéseiket véghez tudják vinni. Sőt az ilyen embereket, nemhogy megválasztjuk vezetőknek, de megpróbálunk sokszor mi is olyanokká vállni. 

Isten addig várt, amíg Mózesnek “kiürült” az önmagába vetett bizalma, hogy a bizalmát maga helyett, Istenbe tudja vetni (1 Péter 5:6). 

Legyen nekünk is ez a célunk!

* Az égő csipkebokornál Isten megfeddi Mózest a folytonos kifogásai miatt. Isten nem azt akarta, hogy Mózes magába bízzon újra, hanem hogy Őbenne bízzon. 

Eredeti forrás: 
1-Minute Bible Love Notes - Moses to the Rescue