2013-01-28

Kérlek, imádkozz értem 2013-ban

Egy új esztendő jó alkalom arra, hogy számot vessünk az életünkkel.

A Biblia azt mondja: „Ha helyesebben ítélnénk meg önmagunkat” (szó szerinti ford. az angolból), megóvnánk magunkat az Úr szerető, de szigorú fegyelmezésétől. (1Korinthus 11,27-32)

Így kezdem a 2013-as évet:
  • hálát adok az Úrnak azokért a lehetőségekért, amelyekben jól szolgáltam Őt 2012-ben.
  • bocsánatot kérek azokért a dolgokért, amelyeket gyengén teljesítettem – amikor nem sikerült úgy szeretnem Istent és bíznom Benne, ahogyan kellett volna.
  • hálás vagyok azokért a lehetőségekért, amikor hús-vér embereken keresztül megmutatta az Ő szeretetét és jellemét.
  • szomorú vagyok, mert akárhogyan is igyekszem, mégsem tudok néhány olyan ember kedvében járni, akiket nagyon szeretek.
  • felismerem, hogy természetesnek veszek sok ki nem érdemelt áldást.

Az elmélkedésnek azonban el kell vezetnie a megvalósuláshoz, így arra kérlek imádkozz értem, hogy:
  • hűségesebb legyek Isten céljaihoz 2013-ban, hogy megragadjak minden lehetőséget, amit Isten tartogat számomra. – Kolossé 3,23; Filippi 3,12-14
  • ne legyek keserű; sem igazságtalan kritikát ne fogadjak el másoktól, sem ne legyen bennem elfogult önigazultság, hanem keressem az Úr helyreigazítását. − Zsidók 12,15; 1Korinthus 4,2-4
  • folyamatosan hálás legyen a hozzáállásom. − 1Theszalonika 5,18
Balla Márta fordítása
Please Pray for Me in 2013
 
Ezt az üzenetet az új audiós funkció használatával hallgathatod meg.: