Édesanyám sosem mondta ezt gyermekkoromban, de néhány barátom anyukája igen. Gyermekként mindig Kínába akartam küldeni a borsóadagomat. Az igazság az, hogy nem szeretem a borsót.
Tegnap olyan étteremben voltunk, ahol korlátlan ételfogyasztás van. Persze egy szem borsót sem ettem, viszont annyit fogyaszthattam, amennyi csak belém fért,* miközben a világ egyes részein gyermekek éheznek.
Ézsaiás mondja: „ha kenyeret adsz az éhezőnek, és jól tartod a nyomorultat, akkor fölragyog a sötétben világosságod, és homályod olyan lesz, mint a déli napfény.” (Ézsaiás 58,10)
Jézus pedig azt mondja, hogy ha másokon segítünk, akkor nem csak a másik embert szeretjük, hanem Őt magát is. (Máté 25,35-40) Mennyire ösztönző mindez!
Elég érett vagyok már ahhoz, hogy tudjam, hogy a borsóadagomat nem küldhetem el Kínába. De vajon megteszek-e mindent, amit csak tudok? Még ma arra kérem az Urat, hogy mutassa meg a gyakorlatban, hogy hogyan tudom Őt a szűkölködőkön keresztül szeretni. Imádkozz te is ezért!
*és többet is, mint kellett volna!
Balla Márta fordítása
Sending My Peas to China
No comments:
Post a Comment