A fájdalom. Nem keressük, és nem lelünk benne örömet.
Mégis mindannyian megtapasztaltuk már.
Peggie barátnőm így vélekedik: „A fájdalom mindig változást hoz.”
Mennyire igaza van. Ha hagyjuk, megbéníthat bennünket azáltal, hogy keserűség, harag vagy depresszió lesz úrrá rajtunk. Azonban a fájdalmon keresztül Isten felvértezhet bennünket bölcsességgel, érzékenységgel, alázattal illetve kegyelemmel.
Amikor szenvedek, próbálom Istent azokra az igeversekre emlékeztetni, ahol megmenti a népét, és próbálok megfeledkezni azokról a fontosabb igeversekről, amelyek arról szólnak, hogy követői iránti szeretetében hagyja őket szenvedni. (Pl. József és Pál esetében.)
Mi magunk is fegyelmezzük a gyermekeinket, elvisszük őket oltásokra, sőt megengedjük az orvosoknak, hogy megműtsék őket. Azért, mert szeretjük őket. Meg is vádolhatnának bennünket – ahogyan ezt időnként teszik is –, hogy szükségtelenül hagyjuk őket szenvedni.
Nem értik, hogy miért tesszük ezt.
Isten gyermekeiként mi is gyakran félreértjük Őt. Ő nem azt ígéri, hogy megakadályozza a fájdalmat, hanem azt, hogy ezt is a javunkra fordítja. (Róma 8,28)
Urunk, kérünk, segíts nekünk helyesen értelmezni a fájdalmat.
Balla Márta fordítása
The Necessity of Pain
