Lásd a teljes igeszakaszokat az áhítat alatt.
1Timóteus 4:1 “A Lélek pedig világosan megmondja, hogy az utolsó időkben némelyek elszakadnak a hittől, mert megtévesztő lelkekre és ördögi tanításokra hallgatnak.”
2Timóteus 2:15 “Igyekezz kipróbált emberként megállni az Isten előtt, mint olyan munkás, aki nem szégyenül meg, hanem helyesen fejtegeti az igazság igéjét.”
Zsidók 5:11–14 “Erről nekünk sok mondanivalónk van, de nehéz megmagyarázni, mert eltompult a hallásotok. Pedig annak idején, amikor már tanítóknak kellett volna lennetek, ismét arra van szükségetek, hogy valaki az Isten igéjének alapelemeire tanítson benneteket. Olyanokká lettetek, mint akiknek tejre van szükségük, nem pedig szilárd eledelre. Aki ugyanis tejen él, járatlan az igazság beszédében, mivel kiskorú. A nagykorúaknak pedig szilárd eledel való, mint akiknek érzékszervei a gyakorlat következtében már alkalmasak a jó és a rossz megkülönböztetésére.”
Filippi 1:9–11 “És imádkozom azért, hogy a szeretet egyre inkább gazdagodjék bennetek ismerettel és igazi megértéssel; hogy megítélhessétek, mi a helyes, hogy tiszták és kifogástalanok legyetek a Krisztus napjára, és gazdagon teremjétek az igazság gyümölcseit Jézus Krisztus által Isten dicsőségére és magasztalására.”
1János 4:1 “Szeretteim, ne higgyetek minden léleknek, hanem vizsgáljátok meg a lelkeket, hogy azok az Istentől valók-e, mert sok hamis próféta jött el a világba.”
Zsoltárok 119:29 “Őrizz meg a hamisságtól és hűtlenségtől, erősíts meg tanításoddal!”
Zsidók 4:12 “Mert amit Isten kimond, az a szó, élő, erőteljes és hatékony. Isten szava élesebb, mint a legélesebb kétélű kard. Mélyen belénk hatol, egészen addig, ahol a szellem és a lélek közötti határ húzódik. Isten beszéde behatol a csontjaink találkozásáig, sőt a csontjaink belsejébe is: megítéli és szétválogatja szívünk gondolatait és szándékait.”
Róma 12:2 “Ne igazodjatok e világhoz, hanem változzatok meg értelmetek megújulásával, hogy megítélhessétek, mi az Isten akarata, mi az, ami jó, ami neki tetsző és tökéletes.”
Példabeszédek 28:5 “A gonoszok föl sem fogják, mi az igazságosság, de akik szeretik az Örökkévalót, egészen megértik.”
Engedd, hogy ezek a további igeversek szóljanak a szívedhez.
Salamon bölcsességet kér:
1Királyok 3:9 “Adj azért szolgádnak értelmes szívet, hogy tudja kormányozni népedet, és különbséget tudjon tenni jó és rossz között. Mert ki tudná más kormányozni ezt a nagy népet?”
Jakab 1:5 “Ha pedig valakinek nincsen bölcsessége, kérje Istentől, aki készségesen és szemrehányás nélkül ad mindenkinek, és meg is kapja.”
1Korinthus 2:14 “Nem fogadja el a lelki dolgokat a nem lelki ember, mert bolondságnak tartja, és megérteni sem képes, mivel azokat csak lelki módon lehet megítélni.”
János 7:24 “Ne látszat szerint ítéljetek, hanem igaz ítélettel ítéljetek!”
1Timóteus 6:3–5 “Azonban vannak, akik másképpen tanítanak — olyan dolgokat, amelyek nincsenek összhangban Urunk, Jézus Krisztus egészséges tanításával. Ezek a hamis tanítók nem fogadják el azt a tanítást, amelynek az igazi istenfélelem és az Isten helyes szolgálata az alapja. Ezek nagyra tartják magukat, de semmihez sem értenek igazán. Valójában az a betegségük, hogy szeretnek vitatkozni, és bizonyos szavak miatt huzakodni. Ebből azonban csak irigység, veszekedés, egymás sértegetése és gonosz gyanúsítás származik. Állandóan viszálykodnak, megromlott a gondolkozásuk, és nem ismerik az igazságot. Úgy gondolják, Isten szolgálata arra való, hogy ezzel sok pénzt szerezzenek.”
No comments:
Post a Comment