2019-04-19

Mindkét verset hiszem


Több, mint 40 éve, új hívőként, emlékszem két esemény is tanított a Filippi 2:12-13-ról: 

“12 félelemmel és rettegéssel munkáljátok üdvösségeteket, 13 mert Isten az, aki munkálja bennetek mind az akarást, mind a cselekvést az ő tetszésének megfelelően.” 

Egy női Biblia tanulmányozó csoportban az egyik hölgy elmondta, akkor fogja abbahagyni a láncdohányzást, ha Isten elveszi a vágyát a cigaretta után, hiszen egyedül Ő tudja megváltoztatni és munkálni benne az akarást és a cselekvést. (1) 

Ez a hölgy a 13. versben hitt. 

Néhány hónappal később egy keresztény barát megosztotta, milyen nehéz volt feladnia a dohányzást, de Isten segítségével kitartott és megtette. Ez a férfi tudta, hogy Isten meg tudja őt változtatni, de azzal is tisztában volt, hogy neki meg az a feladata, hogy ellenálljon a bűnnek (Róma 8:12). 

Ez a férfi hitt a 12. és a 13. versben is. 

Te hiszed, hogy mindkét vers igaz? 

Készen állsz áldozatot hozni azért, hogy legyőzd a bűnt az életedben? (Róma 12:1-2).

---------------
(1) Elvehet Isten bármilyen bűnös vágyat az életünkből anélkül, hogy akármilyen kicsi erőfeszítést tettünk volna érte? Természetesen! Képes megtenni, és meg is teszi időnként. De megígérte, hogy mindig meg is teszi? Nem. 

Eredeti: Believing both verses

Fordította: Bolbásné Gyaraki Viola 


Ha tetszett ez az áhítat, iratkozz fel ingyenes hírlevelünkre a blog jobb oldalán, és hetente megkapod friss egyperces áhítatainkat.

No comments:

Post a Comment