2015-03-19

Ne engedd, hogy mások mondják meg hogyan gondolkozz!

A véleményeket meg lehet változtatni, ki lehet forgatni, de a TÉNYEK maradandóak és egyértelműek. 

Isten Igéje tényeken alapszik. 

Biblia tanítók és lelki pásztorok sokszor akaratlanul is belefűzik a gondolataikat és véleményüket, amikor a Bibliát magyarazzák vagy tanítják. De akik jó tanítók, azok felhívják a hallgatóik figyelmét, amikor a saját véleményüket, gondolataikat veszik bele a mondandójukba, és soha nem mondanak olyat, ami a Bibliával szöges ellentétben van. 

Például, egy lelki pásztor amikor Lázár történetéről tanít, és arról beszél, hogy Márta hogyan érezhette magát amikor Jézus elé rohant, vagy hogyan érezhette magát Mária amikor várta Jézust. Már hallottam lelki pásztort tanítani erről a részről, és az előbbiekben említett példa alapján levont következtetéseket a keresztény hittel kapcsolatban. De nagyon fontos tudnunk, hogy az nincs feljegyezve a Bibliában, hogy Mária és Márta hogyan érezhették magukat, vagy min gondolkozhattak.

Sajnos, vannak olyan tanítók, akik tudatosan úgy fejezik ki magukat, mintha az igei lenne, vagy kiemelnek bizonyos részeket a szövegkörnyezetből, és így kiforgatják Isten Igéjét. 

Ezért nagyon fontos, hogy mi magunk legyünk tisztában azzal, hogy mit mond a Biblia, és ezeket a helyzeteket helyesen meg fogjuk tudni szűrni. 

Eredeti forrás: 
1-Minute Bible Love Notes - Don't Let Others Do Your Thinking